Ki ne szeretné az almát, pláne, ha még édességként szerepel az étlapon, nem csupán önmagában? Bár azt hiszem, nincsen jobb annál, mikor hallom a friss, érett alma roppanását, és érzem zamatát, mikor beleharapok.

Nagypapám kertjében állt egy hatalmas almafa, talán nem is egy, ami csak úgy ontotta magából ezt az imént leírt típusú gyümölcsöt. Imádtam. Azóta sem ettem finomabbat.

Viszont a rengeteg alma mennyiségének köszönhetően, a desszert kategóriába épült be, amiről a mai napig a nagypapa jut az eszembe, és az ő híres bundás almája. Soha sehol nem ettünk egész évben, csak és kizárólag akkor, amikor Őt látogattuk meg a "Szőlőben". Mert hogy így hívtuk a kertes házat és környékét. Valószínűleg a töménytelen mennyiségű szőlő miatt, de igazából estig sorolhatnám a kertben termesztett gyümölcsöket és zöldségeket. Ezen felül még állatokat is tartott, akik több alkalommal ebédként végezték - bár ezért éltek :)

A bundás almát még mindig imádom, és az elkészítése pofon egyszerű, szerintem nem is lehet elrontani. Csupán sűrű palacsinta tésztában kell megforgatni a meghámozott - ez nagyon fontos, mert a viaszos almahéjról lecsúszik a tészta, ha rajta hagyjuk - ,csutkájától eltávolított és karikákra vágott almaszeleteket, és olajban kisütni. Tetejére egy kis fahéjas cukor és már mehet is a bendőbe. Fogyókúrásnak nem mondanám, inkább hizlaló desszertnek. Na, de néha ilyen is kell, utána lehet menni az edzőterembe ;)